Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy interjú Michaellel 2006 végén

2008.01.23

 

 

Interjú Michael Schumacherrel

 

A Süddeutsche Zeitung Magazin egyik száma mélyinterjút közöl Michael Schumacherrel. A hosszú beszélgetés természetesen nagyon sok témát érintett a hétszeres világbajnok 16 éves pályafutásából és magánéletéből – a legérdekesebb részeket most itt olvashatjátok.

 

A visszavonulásáról

 

Schumacher egy hónappal a visszavonulása után sem bánta meg döntését, sőt boldognak és felszabadultnak érzi magát. Az interjúban elmondta, hogy már nem érzett magában elég motivációt a folytatáshoz.

 

„Be akartam fejezni, mivel az, hogy csak úgy körözgessek abszolút nem az én stílusom. Beszéltem Corinnával, utána Willi Weberrel, a menedzseremmel és Jean Todttal. Jean azt mondta: „Michael, egy kicsit nyugodj le először. Helytelen lenne elhamarkodottan dönteni.” Megpróbálta halogatni a döntésemet, valószínűleg belül azt remélte, hogy megváltoztatja a véleményemet. De körről-körre elbúcsúztam a versenyzői életemtől. Pályafutásom során először felmerült bennem az a kérdés: Tulajdonképpen miért csinálod még ezt magaddal? Miért ölsz annyi időt a munkába, amikor jobban szeretnél otthon lenni a családoddal?”

 

„A tesztelések során tudatosodott bennem egyre inkább, hogy gyakorlatilag a pályafutásom végéhez megkezdődött a visszaszámlálás. Magukat a versenyeket még mindig élveztem, de ahhoz, hogy a teszteken a munkámra koncentráljak nagyon meg kellett magam erőltetnem. Már nem volt meg bennem az az abszolút mentális erő, ami korábban csúcsteljesítményeket hozott ki belőlem. Elképesztő ráfordításokra van szükség ahhoz, hogy az ember a csúcson legyen. Ehhez pedig abszolút motiváció szükséges, mindenféle kétség nélkül. Idővel más dolgok fontosabbak lettek számomra a Forma-1-nél.”

 

Schumacher most élvezi a szabadságot: „Boldog vagyok. Ezért nem is gondolkodom azon, hogy mihez kezdjek. Ugyan nem szeretnék pocakot növeszteni és elhízni, de annak örülök, hogy nincsenek többé kötelezettségeim. Több, mint húsz év után először. Nem akarom tudni, hogy mi lesz négy vagy hat hónap múlva. Tudatosan szeretnék csak tengeni, hogy meglássam milyen. Ezt az érzést még nem ismerem. Valamikor bizonyára eljutok arra a pontra, hogy életemben először unatkozni fogok. És ennek valahol örülök. Ez lesz az a pont, amikor valami új dolgot keresek magamnak.”

 

Azt, hogy valaha visszatér a Száguldó Cirkuszba teljesen kizárja: „Nem vonultam volna vissza, ha már most azon gondolkodnék, hogy visszatérjek. A Forma-1 állandóan változik: a technika, a motorok, a szabályok, a pályák. Ha egyszer kiszálltál, akkor kiszálltál.”

 

És hogy mit jelentett számára az elmúlt 16 év? „A Forma-1 számomra egy színtiszta örömforrás volt, egy valóra vált gyerekkori álom: négy kerék, egy kormány, csaták a pályán. A Forma-1 számomra egy olyan álom kiélése volt, amelynek a gyökerei mélyen a gyerekkoromba nyúlnak vissza.”

 

Az utolsó szezon

 

Utolsó szezonjában Schumacher a világbajnokság második helyét szerezte meg Fernando Alonso mögött. Ahogy mondja teljesítményével „elégedett is, meg nem is”: „Elkövettem néhány hibát, mint például a Melbourne-i kicsúszásom. Vagy ott volt Budapest, amikor három körrel a verseny vége előtt ütköztem Heidfelddel.”

 

A bajnoki címért folytatott csata végére azonban Schumacher suzukai motorhibája tett pontot. Így emlékszik arra a pillanatra:„Menteni akartam a menthetőt. Megoldást találni. Mindig erről szól a dolog. Csak amikor felcsapott a fehér füst az autóm hátuljából lett világossá, hogy itt már nincs megoldás. Az autó tönkrement. Tíz pont és a világbajnoki cím odavan. Ennyi volt. Kár.”

 

Arra a kérdésre, hogy Alonso jobb volt-e nála vagy inkább szerencsésebb, így felelt: „Nem állítanám, hogy szerencsésebb volt. Egy ilyen hosszú szezon nem pillanatfelvétel. Hogy jobb volt-e? Legalábbis úgy gondolom, hogy megérdemelte a címet. Alapvetően az év elején veszítettük el a bajnoki címet, mert akkor nem voltunk versenyképesek.”

 

A hétszeres világbajnok azonban rávilágít arra, hogy a mezőnyben sokaknak megvan a tehetsége arra, hogy világbajnokságot nyerjenek, de ahhoz szerencse is szükségeltetik: „Sok versenyző nagyon tehetséges, de ezt nem tudja megmutatni. Például ott vannak az edzésvilágbajnokok, akik a döntő pillanatokban vagy hülyeséget csinálnak vagy pechjük van. Azt mondanám, hogy Alonsónak vagy nekem az ilyen pillanatokban sok szerencsénk is volt. Én például kicsi koromtól mindig a megfelelő emberekkel találkoztam a megfelelő időben. Ez áldás volt.”

 

Kompromisszumok a Forma-1 előtt

 

Schumacher meglehetősen szerény sorból származik, szülei egyszerű emberek voltak, akiknek anyagi helyzete nem engedte meg, hogy fiuk költséges hobbiját támogassák. Ezért volt a német versenyzőnek gyermekkorában nagy szerencséje abban, hogy mindig találkozott olyan emberekkel, akik hajlandóak voltak és tudtak is neki segíteni – például azzal, hogy ingyen gokartot bocsátottak a rendelkezésére. Ez azonban sokszor azt is jelentette, hogy kénytelen volt kompromisszumokat kötni.

 

„Abban az időben különböző emberek olyan gokartokat bocsátottak a rendelkezésemre, amelyeket én sosem tudtam volna megfizetni. Ebből a szempontból tehát profitáltam belőlük. Másrészről azonban az volt a helyzet, hogy a legjobb gokartokat mindig a fizető ügyfeleknek tartották fenn. Én sokszor másodrangú felszerelést kaptam, például motorokat. Ez egyrészről érthető volt, másrészről azonban természetesen nem értettem vele egyet. De visszafogtam magam. Nem is volt más választásom.”

 

Schumacher végeredményben annak is örülhetett, hogy lehetőséget kapott, így nem emelt szót a bánásmód ellen: „Addig sosem mentem el, hogy heves viták lettek volna belőle. Hiszen én függtem az adott helyzettől, ezt nem szabad elfelejteni. Amikor körülbelül 17 éves voltam, több, mint egy évig Neubert úr házában laktam, Darmstadtban. Ezt a család ajánlotta fel nekem, ott lakhattam és ő gondoskodott nekem egy gyakorlati helyről. Ezért természetesen hálás vagyok, de voltak olyan pillanatok is, amikor a nyelvembe kellett harapnom.”

 

Egykori mentorait ma, világsztárként sem tegezi, hanem magázza, amit ő a tisztelet egyik megnyilvánulási formájának tart: „Az apám nagy hangsúlyt fektetett erre. Az én gyerekeim is meg fogják ezt tanulni. Neubert úr mellett voltak mások is, például Bergmeister úr, Brandes úr. Vagy Jürgen Dilk. Neki nagyon sokat köszönhetek, a gokartban éppúgy, mint később az első formula-osztályokban, de amikor egy napon felajánlotta, hogy tegeződjünk, nekem nagyon nehezemre esett Jürgennek hívni. Eltartott egy darabig, amíg hozzászoktam. Ezt a fajta tiszteletet nem tudtam minden további nélkül elhagyni. Ez ma sincs másképp.”

 

A média

 

Pályafutása során Schumachernek mindig felemás viszonya volt a médiával. Nemcsak a Forma-1-ben, de már a C-csoportos sportautó világbajnokságban is meggyűlt az újságírókkal a baja.

 

„Kezdő koromban, amikor a Mercedesszel a sportautósok között versenyeztem, a szalagcímek már arról szóltak, hogy „évszázados tehetség” vagy „eljövendő szupersztár” vagyok. Teljesen túlértékeltek, hiszen akkor még semmit sem értem el. Csak egy kisfiú voltam Kerpenből. „Ne ünnepeljetek annyira!”- mondtam állandóan az újságíróknak „hiszen ha nem sikerül nem szeretnék akkorát zuhanni”. Megpróbáltam beszélni a médiával, hogy elérjem, hogy kiegyensúlyozottabbak legyenek. De akkoriban még nem értettem meg hogyan is működik ez az üzlet. Túl jóindulatú voltam, túl hiszékeny - és valahol egy kis hülye.”

 

„Fiatal voltam és tapasztalatlan. Valóban naivitás volt azt hinni, hogy érvekkel és egy kis jóindulattal meg tudom arról győzni az embereket, hogy az igazságról írjanak. Ez nem működött. Egy idő után rájöttem, hogy egyszerűen nincs hatásom a dologra. Akkor még az a kérdés is felmerült bennem: nem tudsz egy kicsit lazább lenni - és néha csak úgy tenni, mintha? Nem tudsz egy kicsit színészkedni?”

 

A színészkedés, megjátszás azonban nem az ő világa volt: „Megpróbáltam nevetni, amikor rosszul éreztem magam. Bólogatni, amikor más volt a véleményem. Ha egy helyzet kényelmetlenné vált, nem hagytam, hogy lássák rajtam. Nem voltam önmagam. De egy idő után világossá vált számomra, hogy ez nem fog menni. Sok mindent tudok, de színészkedni egyáltalán nem.”

 

Amint eredményesebb lett normalizálódott viszonya a sajtóval: „A sikereim ebben segítettek, mert rajtuk keresztül elfogadottabb lettem a média részéről, ami korábban hiányzott. Függetlenebb lettem, lazább és kevésbé aggodalmas. Úgy gondolom, hogy mindkét fél fejlődött és kompromisszumot találtunk.”

 

Mindazonáltal azokban az emberekben, akik csak a médiából ismerik, téves kép alakulhat ki róla: „Sokszor hallom, hogy azok az emberek, akik beszélnek velem más képet kapnak rólam és kellemesen csalódnak. Közvetlen kapcsolat esetén természetesen sokkal nyíltabb és lazább vagyok, mint például a sajtótájékoztatókon.”

 

„Azok az emberek, akik engem csak sajtótájékoztatókról és a médiából ismernek teljesen más képet alkotnak rólam, mint azok, akik személyesen megismertek. Ez azért van, mert azokkal szemben, akiket nem ismerek van bennem egy egészséges szkepticizmus. Ezért építettem fel egy falat magam és mások közé és ez alig valakit enged közel hozzám. Egy magas fal, ami mögé elsáncolom magam.”

 

„A szkepticizmusomnak vannak hátrányai is, aminek tudatában vagyok. Az életem során valószínűleg alig fogok valakit megismerni, aki először nem az autóversenyző Schumachert látja meg bennem, azt az embert, akinek a hírneve kisugárzik rám. Ez természetesen sajnálatos. De a döntő előny az, hogy a falammal eddig mindig meg tudtam magam védeni minden szerencsétlenségtől és bizalmi töréstől.”

 

Willi Weber

 

Schumacher 1988-ban találkozott egy stuttgarti üzletemberrel, bizonyos Willi Weberrel, aki szerződtette Forma-3-as csapatába. Ez döntő momentumnak bizonyult az ifjú versenyző pályafutásában.

 

„Willi Weber számomra egy ismeretlen ember volt. Egy napon tett nekem egy vonzó ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Az első tesztelés után azt mondta: „Fiú, itt a szerződés. Két évig a Forma-3-ban fogsz versenyezni. Én adom az autót, gondoskodom a szerelésről, még egy kis zsebpénzt is kapsz. És ha valami lesz belőled, akkor én foglak menedzselni.” Ezt néhány óra alatt megbeszéltük és mindent alá is írtunk.”

 

Schumachert és Webert azóta több köti össze, mint pusztán üzleti kapcsolat: „Nem szabad elfelejtenie, hogy ez Willi számára is kockázat volt. Akármi történhetett volna velem: egy baleset és vége lehetett volna számomra a dolognak. Ez tehát nem befolyásolta a bizalmatlanságomat. Ez így rendben volt. Végeredményben ő vitt a Mercedeshez gyári versenyzőnek. Azóta már régen barátok vagyunk.”

 

Mercedes és McLaren

 

A Forma-1 egyik nagy talánya, hogy Schumacher miért nem versenyzett soha a királykategóriában a Mercedes színeiben. Hiszen annak idején a sportautó világbajnokságban nem titkoltan az volt a célja a stuttgarti gyár junior programjának – melynek keretében Heinz-Harald Frentzent, Karl Wendlingert és Schumachert versenyeztették -, hogy fiatal pilótákat képezzenek ki arra az esetre, ha a Mercedes beszáll a Forma-1-be.

 

Nos, a Mercedes 1993-ban a Sauberrel együtt beszállt, de akkorra lecsúsztak Schumacherről, aki már megvetette a lábát a Benettonnál. Később, amikor a Mercedes már a McLaren motorszállítója volt, ismét zajlottak tárgyalások a háttérben, de ezekből nem lett végül soha szerződés.

 

„Valóban volt több tárgyalás és találkozó a McLaren-Mercedesszel, például 1995-ben Monte-Carlóban. De észrevettem, hogy nem igazán illünk össze.” – mondja Schumacher - „Vagyis őszintén szólva a McLaren főnökével, Ron Dennisszel. A Mercedesszel minden egész jól ment, bizonyára megtaláltuk volna a közös utat.”

 

S hogy mi volt pontosan, amiben úgymond nem illettek össze? „Ron Dennisnek más elképzelései voltak arról, hogy hogyan kell egy Forma-1-es csapatnak működnie, mint nekem.”

 

Itt azonban nem arról van szó, hogy Schumacher eleve első számú pozíciót követelt volna magának: „Sosem követeltem ilyet, sem szerződésben, sem szóban - soha a karrierem során. A felfogásom a következő: a szezon elején mindkét versenyző ugyanolyan autót kap, minden tekintetben ugyanolyan bánásmódot. De hamar kiderül, hogy az egyik versenyző gyorsabb, mint a másik. Akkor őt kell a csapatnak támogatnia. Ha a kettes számú versenyző pusztán az egója miatt meg akar nyerni egy Grand Prix-t miközben az első számú a VB-címért küzd, azt ostobaságnak tartanám. Miért? Mert a csapat céljának mindig annak kell lennie, hogy az év végén az élen álljon. Ezért mindenki keményen dolgozik, ennek a célnak minden alá van rendelve. A Forma-1 nem gyerekzsúr.”

 

Senna

 

Schumacher Forma-1-es pályafutásának első két éve az Ayrton Senna elleni csaták jegyében telt. Ezek a csaták nemcsak a pályán, hanem azon kívül is folytak. Emlékezetes volt az 1992-es Francia Nagydíj, amelyen Schumacher a rajtnál véletlenül kilökte a háromszoros világbajnokot, aki utána – az új rajt előtt – odament a rajtrácson a némethez és heves gesztusok kíséretében valamit szenvedélyesen magyarázott neki. Hogy mit?

 

„Azt mondta: „Ide figyelj! Ami történt megtörtént. Oké. De veled ellentétben én személyesen hozzád jövök és megmondom, hogy elbarmoltad. Nem a sajtóhoz megyek és nem a médiának terjesztem.” – emlékszik vissza a hétszeres világbajnok.

 

Senna arra célzott, hogy korábban, a Brazil Nagydíjon a futam utáni sajtótájékoztatón Schumacher élesen bírálta őt, amiért – a német szerint – fék-tesztelte őt a versenyen:

„Számomra érthetetlen okokból nem viselkedett sportszerűen. És a verseny után emiatt fel voltam háborodva. A pontos szavakra már nem emlékszem. De ő ezt nem találta olyan klassznak, különösen azért nem, mert én akkor még mindig zöldfülű voltam a Forma-1-ben.”

 

Ami utána a franciaországi rajtrácson történt „számomra nem oktatás volt, hanem egy tipikus Forma-1-es színházi előadás, ami Senna idejében szokásos volt. Ami a kapcsolatunkat sokkal inkább elsimította az volt, hogy 1994 elejétől egyszerre sokkal jobban kijöttünk egymással.”

 

„Valamikor leültünk beszélni egymással, amint azt tennie kellene az autóversenyzőknek: kollegiálisan és nyíltan. Senna egy olyan versenyzőgenerációhoz tartozott, akik még másképp működtek. Akkoriban még létezett egy láthatatlan erősorrend, amihez az újaknak alkalmazkodniuk kellett. Az idősebbek tiszteletét csak a pályán lehetett kivívni.”

 

„Elmesélek egy történetet a nagy Senna-időkből, egy tulajdonképpen lényegtelen hockenheimi tesztelésről: én gyorskörön voltam és Senna épp a boxba tartott. Lassan autózik egy kanyarban, belenéz a tükörbe és meglát engem - erre az egyenesben hirtelen teljes gázt ad. Mit tehetek? Először fékezek, majd beragadok mögé, mert nem tudok elmenni. Következő kanyar, ugyanaz a játék. Akkor Senna kényelmesen bemegy a boxba, de ezzel egy körömet tönkretett. Nem sokkal utána: még egyszer ugyanez. Ismét mögötte vagyok, ismét gyorskörön, Senna ismét belenéz a tükörbe, ismét lassú a kanyarban, de aztán az egyenesben gázt ad. Ugyan nyugodt maradtam, de természetesen bosszantott, hogy az egész tesztprogramot tönkrevágja. Akárhogy is: még ugyanazon a napon előttem is kínálkozott egy ilyen lehetőség: én elöl, Senna hátul. És mit teszek?  Ugyanazt. De Senna ezt már nem tudta elviselni. Megszakította a körét, azonnal utánam jött a boxba. Kiugrott az autóból és torkon ragadott. Klassz fotók készültek.”

 

Abban az időszakban nemcsak Senna, de az idősebb sztárok mind „leckéztették” a fiatalokat, hogy ezzel törjék meg őket: „Egyszer teljes gázzal mentünk be együtt egy kanyarba, ráadásul elég közel egymás mögött. Ayrton hirtelen elvette a lábát a gázról és csak nagyon későn kanyarodott el a boxba. Nem tudtam hova fussak ki, majdnem a falnak ütköztem. Ezek értelmetlen kötekedések voltak, amivel Senna, de Alain Prost, Nigel Mansell és Gerhard Berger is gyakran élt. Az volt a mottó: „Ide figyelj, kicsi! Itt mi vagyunk a főnökök.”

 

Schumacher minden más fiatalnál többet kapott ebből a „játékból” – valószínűleg azért, mert már korán felismerték benne a tehetséget és a veszélyes ellenfelet: „Ha hihetünk Gerhard Berger nyilatkozatainak, akkor ez a viselkedés elsősorban rám irányult. Eleinte egyikük sem kedvelt. Azt mondták arrogáns vagyok, mert az ilyen akciók miatt mindig panaszkodtam. A nagyoknak ez akkoriban természetesen egyáltalán nem tetszett. De azóta jó barátságot ápolok Bergerrel.”

 

Ma már ez a fajta „újoncszívatás” nem divat a Forma-1-ben: „Az, hogy a tapasztaltabb pilóták ilyen módon mutatják meg a fiataloknak, hogy mi az ábra, ma már nem létezik. De ha valami történik, akkor utána találkozunk a versenyzők megbeszélésén és megvitatjuk.”

 

Szembesülés a halállal

 

A Senna-Schumacher párharc azonban nem tudott kiteljesedni a brazil sztár halála miatt az 1994-es San Marinói Nagydíjon. Schumachert mélyen megrázta az a hétvége, még a visszavonulásra is gondolt.

 

„Akkor már húsz éve voltam az autósportban, de sosem volt semmilyen rossz élményem. Azon a hétvégén nemcsak Senna halt meg, hanem Roland Ratzenberger is. Nagyon intenzíven foglalkoztam kettejük halálával és feltettem magamnak a kérdést, hogy mit jelenthet még számomra a Forma-1 és az autóversenyzés. Ezért nem mentem el akkor Ayrton temetésére, hanem teszteltem. Tudnom kellett, hogy képes vagyok-e továbbra is versenyezni, hogy az egész egyáltalán még örömöt okoz-e. Ezenkívül nem akartam nyilvánosan gyászolni, mindenki csak az én könnyeimre várt volna. Később egyedül voltam Ayrton sírjánál. Corinnával.”

 

Saját legsúlyosabb balesete 1999-ben történt Silverstone-ban, amikor az első körben elromlott a Ferrari fékje és ő nagy sebességgel frontálisan beleszáguldott a gumifalba. Ugyan megúszta egy síp- és szárkapocscsont töréssel és egy hatversenyes pihenővel, ám a baleset utáni pillanatokban komoly halálfélelme volt.

 

„Amikor ráléptem a fékpedálra azonnal észrevettem, hogy nem lesz jó vége. Vannak kellemesebb dolgok is, mint 120-szal fék nélkül egy gumifal felé száguldani. A baleset után azonnal megpróbáltam kiszállni az autóból, de nem ment. Nem tudtam kiszabadítani a lábam a cockpitből. Egy rúd befúródott a kasztniba és eltörte a lábamat. Ki akartam szállni, de nem ment. Már előtte is volt néhány balesetem, néhány elég kemény, de egészen Silverstone-ig semmi sem történt velem. Ott feküdtem, hallgattam a saját szívverésemet, ami egyre halkabb és halkabb és halkabb lett - olyan volt, mint egy lassított felvétel: bumbum-bumbum-bum - és hirtelen elhallgatott és nálam is kialudt a lámpa. Ott feküdtem, jobban mondva magamon kívül és körülöttem minden sötét volt. Hallottam a segítőket és az orvost beszélni, de minden egyre halkabb lett. Ehhez jött az egyre halkuló szívverés. Féltem. Tényleg azt hittem ennyi volt.”

 

Esőversenyek

 

Schumacher a Forma-1 történetének egyik legnagyobb esőmenője, annál inkább meglepő a vallomás mi szerint sosem szerette igazán az esős futamokat: „Esőben versenyezni nem volt túl bizalomgerjesztő számomra, mivel olyankor alig lát az ember valamit. A sisakrostély tele van esőcseppekkel, korábban még belül is párásodott, gyakorlatilag vakon vezettünk. Ezért tulajdonképpen sosem vezettem szívesen esőben. Az igaz, hogy az esőben nagyobb érzéssel, finomabban kell vezetned. A különbség a versenyzők között láthatóbbá válik. Egyszerűen kisebb a kontrollod az autó felett és ha van egy vízátfolyás, kipördülsz és annyi volt.”

 

Villeneuve, Jerez 1997

 

Az utóbbi egy-két évben Schumachert egyre több támadás érte versenyzőtársai részéről a médiában. Ezeknek a támadásoknak az egyik vezéralakja az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve volt, aki bevallottan nem szívlelte a németet. A kanadai pilóta is idén vonult vissza a Forma-1-től és egyik utolsó interjújában alaposan lehúzta egykori vetélytársát.

 

Schumacher szerint azonban ezek a bírálók mindig csak a sajtóban voltak ilyen nagylegények. Szemtől-szembe nem mondták el neki a véleményüket: „Ah, a megbeszéléseken Villeneuve és a többiek hirtelen egész csendesek lettek. Ezenkívül: ha a közvetlen ellenfeleim támadnak az azt jelenti, hogy valószínűleg nem csinálom rosszul a dolgomat.”

 

Ezzel együtt az 1997-es jerezi incidens, melynek során Schumacher sokat vitatott módon Villeneuve Williams-Renault-jának ütközött – és ezzel elvesztette a világbajnokságot - az a pillanat, amelyet a hétszeres világbajnok a leginkább szeretne kitörölni pályafutásából: „Ha egy dolgot meg nem történtté lehetne tennie a pályafutásomban, akkor ez lenne az.”

 

Benetton-botrányok és Alonso

 

Botrányokban egyébként is bővelkedett Schumacher pályafutása. A legelsőkre még a Benettonnál került sor. Az 1994-es Brit Nagydíj felvezető körében Schumacher egy időre megelőzte riválisát Damon Hillt, majd újra maga elé engedte. A versenybírók úgy döntöttek stop-and-go büntetéssel sújtják ezért a németet, ám ő csapatvezetői utasításra nem ment ki a boxba letölteni azt. A Benetton parancsnoki hídján teljes káosz uralkodott és a versenybírák sem álltak a helyzet magaslatán, mivel ellentmondásos információkat adtak arról a csapatnak, hogy Schumachernkek le kell-e töltenie a büntetését vagy pedig a kiszabott időt majd a futam után adják hozzá az idejéhez. Végül úgy döntöttek, hogy le kellett volna és mivel nem tette előkerült a kizárást jelző fekete zászló. Schumacher és a Benetton azonban ennek sem engedelmeskedett, ehelyett a csapat behívta a versenyzőt, hogy töltse le a „stop-and-go” büntetést – ekkor azonban már késő volt.

 

Emiatt az eset miatt nemcsak a Silverstone-i futamról zárták ki Schumachert, hanem további két versenyről is eltiltották – s azt sem tekintették enyhítő körülménynek, hogy későbbi vizsgálata során a FIA megállapította Pierre Aumonier versenybíró felelősségét is a kialakult helyzetért.

 

„Nem hagytam figyelmen kívül ezt a fekete zászlót. Nem is láttam. És azt sem állítom, hogy nem követtem el akkor hibát, de a FIA se hibátlanul kezelte az ügyet. És nem értettem miért pont én vagyok a bűnbak. Akkoriban a Forma-1-ben teljesen normális dolog volt a felvezető körben egy kicsit előrébb menni, majd hagyni, hogy visszaelőzzenek. De ha nem, akkor a megfelelő büntetés az lett volna, ha száműznek a mezőny végére. De ez sem történt meg.” – mondja ma Schumacher.

 

„Akkoriban az volt az érzésem, hogy minden meg volt rendezve és rám jutott a rosszfiú szerepe. Nagy volt az előnyünk a világbajnokságban, ez a büntetés sokaknak jól jött. Valóságos trend alakult ki ellenünk. Valószínűleg az sem feltétlenül segített, ahogy Flavio Briatore kezelte a dolgot. Ilyenkor az árral szemben úszol, ami olyan nagy, hogy akármilyen erős vagy, akármit mondasz, senkit sem érdekel. Egy bizonyos távolságból azonban azt mondhatom, hogy később már másként tekint erre az ember: nemcsak az érme egyik oldalát látja. Talán ezt Fernando Alonso is így fogja gondolni később.”

 

Schumacher ezzel az utolsó mondattal arra célzott, hogy Alonso a monzai büntetése kapcsán azt gondolta: az egész világ ellene van. A hétszeres világbajnok saját tapasztalatból ismeri ezt az érzést: „Az idei monzai szituációra gondolok. Amikor úgy érezte, hogy igazságtalanul büntette meg a FIA, hogy valamiféle összeesküvés van ellene. Nagyon megértettem abban a helyzetben és át tudtam érezni a reakcióját is, mivel ez engem 1994-be vitt vissza. Ezt neki is megmondtam a monzai verseny után, amikor később találkoztunk a genfi repülőtéren.”

 

Ferrari

 

1996-ban új fejezet kezdődött Schumacher pályafutásában – az a fejezet, amely igazán legendává tette: a Ferrari-kaland. Előtte a maranellói csapat 1979-ben nyert utoljára egyéni világbajnoki címet és 1983-ban konstruktőrit.

 

A német már 1995 végén tesztelhette a Ferrarit, s pozitívan csalódott az autóban: „Amikor 1995-ben először beültem az autóba, az első teszten Estorilban, azonnal éreztem, hogy sokkal-sokkal többet ki lehetne belőle hozni. Ezzel az autóval olyan időket autóztunk, amik sokkal jobbak voltak, mint amit a Benetton világbajnok autójával futottam két hónappal azelőtt az időmérő edzésen. Pedig több benzin volt benne.”

 

Azonban az még nem volt egy világbajnok autó és a csapatnak sok évi munkájába került míg végül eljutottak arra a szintre. Saját szerepéről Schumacher így vall: „Hamar felismertem mely területeken vannak hiányosságok. Az érdekes az volt, hogy ezt a Ferrari mérnökei is tudták, csak nehezükre esett megoldani. Szükségük volt valakire, aki egy kicsit a hónuk alá nyúl. Ebből a szempontból voltam fontos a Ferrari fejlődésében. Kétszeres világbajnokként megvolt a fellépésem és megvoltak a helyes érveim. De hát ezért is vett meg a Ferrari.”

 

Németország

 

Saját hazájában Schumacher erősen megosztotta az embereket. Egyrészről természetesen sokan szurkoltak érte, s az is világos, hogy sikerei egyértelműen fellendítették a német autósportot.

 

„Tisztában vagyok azzal, hogy tettem valamit az autósport fejlődéséért és azzal is, hogy a sport szalonképesebb lett, hogy a sikereim kapcsán virágzásnak indult a gokart sport és sok utánpótlás kategória alakult. Ez egy kicsit büszkévé tesz, különösen mivel a gokart sport még mindig szívügyem.”

 

Van azonban egy népes ellentábor is, amit ő annak a számlájára ír, hogy sokan nem szeretik ha valaki „túl” sikeres.

 

„Úgy gondolom, hogy aki állandóan második lesz, azt jobban szeretik, mint azt, aki győztes típus. És ehhez még az is hozzájön, hogy sok éven keresztül falat építettem magam köré és elbújtam. A szurkolóknak sosem volt igazán lehetősége arra, hogy megtudják ki is ez a Schumacher valójában.”

 

A hétszeres világbajnok szerint az ő esete nem egyedi eset: „A sikeres sportolókat a saját országukban mindig kritikusabban ítélik meg. Vegyük például Fernando Alonsót. Ha bizonyos kommentárokat hallgatunk róla spanyol újságíróktól, akkor csak ámulunk. Ő minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka és elégedetlenek vele. Azt írják, hogy arrogáns, megközelíthetetlen és nem mutatja ki az érzéseit. Ez valahonnan ismerős nekem.”

 

Valamelyest enyhített a helyzeten, amikor a 2000-es Olasz Nagydíj utáni sajtótájékoztatón Schumacher elsírta magát, mert a riporter megemlítette, hogy azzal a győzelmével beérte az örökranglistán Sennát. Noha az eset sokak számára szimpatikusabbá tette Schumachert, ő maga nem örült a reakcióknak: „Ez az élmény pontosan arra mutat rá, ami miatt mindig visszarettentem attól, hogy nyíltan kimutassam az érzéseimet. A sírógörcsömre adott reakciók annyira irritáltak, hogy legszívesebben ismét elbújtam volna a védőfalam mögé. Ez skizofrén! Egy újságíró azt írja, hogy előtte robot voltam, de miután sírtam ember lettem. Csak akkor vagyok ember, ha sírok? Mi voltam akkor azelőtt? Ez egyszerűen groteszk!”

 

A család

 

Schumacher nagyon családcentrikus ember, s gyermekeinek is ezeket az értékeket szeretné átadni.

 

„Corinna és én odafigyelünk arra, hogy a gyerekeink ne egy a valóságtól elrugaszkodott világban nőjenek fel. Természetesen megpróbálunk a hónuk alá nyúlni, de azt akarjuk, hogy tudatában legyenek annak, hogy az életben az embernek nyújtania kell valamit ahhoz, hogy sikeres legyen. Nincs receptje a jó nevelésnek. Ezt adta nekem az apám útravalóul. Az embernek a legjobb tudása és belátása szerint kell megpróbálnia a kezébe venni a gyerekeit. Én a karrierem során messzemenőkig normális maradtam és a szülői egyszerűséget nagyrészt megtartottam. Természetesen majdnem minden apa azt állítja magáról, hogy legalább többé-kevésbé jó apa. Én mindig feltettem magamnak a kérdést, hogy ezt vagy azt a dolgot hogyan kezeljem, mire kell odafigyelnem? Most azt mondom: nem számít, hogy a gyerekek szegény vagy gazdag családba születtek - ez másodlagos. Sokkal fontosabb az az idő, amit az ember eltölt a gyerekeivel. Hogy ezt hogyan tölti el, milyen szinten és milyen minőséggel.”

 

„A gyerekeinknek bizonyára sokkal több játéka van, mint sok más gyereknek, vagy ami nekünk valaha is volt. De ez lényegtelen. Ezt mindig akkor veszem észre, amikor valamit együtt csinálunk. Olyankor a játékok nagyon gyorsan mellékessé válnak. Vagy amikor azt látom, hogy különösen a kislányunk milyen nagy örömét leli a lovakban.”

 

„Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a lányom, Gina milyen személyiségfejlődésen ment keresztül a lovak által. Az állatok aranyat érnek, mivel az állatok iránt érzelmeket kell táplálni, sok időt kell beléjük fektetni, tanulni, kapcsolatot felépíteni velük, felelősséget vállalni értük. Az állatok nem tudják, hogy a papa egy híres autóversenyző. Egy lovat ez nem érdekel. Talán ezért is van olyan sok lovunk.”

 

Schumacher a gyermekeit nem vitte magával a versenyekre, s ennek oka volt: „Néha megkérdezték: „Papa, veled mehetünk?” De ez nem volt lehetséges. Az élet nem kívánságműsor. Főleg nem az én életem. Nehéz ezt egy gyereknek elmagyarázni. Ha magammal vinném őket egy versenyre, nem tudnám őket megvédeni. Biztos vagyok benne, hogy akkor néhány kollégája megpróbálná őket lefotózni. De a gyerekeimnek semmi köze sincs a Forma-1-hez. Gyerekek és nem fotómodellek.”

 

Feleségéről elárulja, hogy sikeres üzletasszony: „Az emberek mindig azt hiszik, hogy Corinna otthon ül és rám vár. De ez nem egészen így van. Corinna régóta sikeres vállalkozó. Hisz tudják, hogy lelkes westernlovas. Egy ideje egy nagyon modern létesítményt irányít, a legmodernebbet Svájcban. Több, mint figyelemreméltónak tartom, ahogyan az egészet menedzseli és ahogy kiválasztja az embereket. Például megnyerte edzőnek az ausztrál Martin Larcombe-ot, aki egy bizonyos szünet után épp most lett ismét világbajnok.”

 

Schumacher szerint az életben az egyik legfontosabb dolog a család:„A család Corinnának és nekem nagyon sokat jelent. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink a családot, mint intézményt tiszteletben tartsák, mert ez az, ami támaszt nyújt nekik az életben. Különösen ha rosszul megy. A gyerekeinknek tudnia kell, hogy ránk mindig számíthatnak.”

 

Ralf

 

Egy másik közeli családtagja, öccse, Ralf, aki szintén a Forma-1-ben versenyez. Sokak szerint könnyebb dolga volt, mint bátyjának, hiszen már az általa kitaposott úton mehetett végig. Maga Michael azonban nem így gondolja. Szerinte öccsének éppen hogy nehezebb volt.

 

„Amikor én már a Forma-1-ben versenyeztem számára új lehetőségek kínálkoztak. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy versenyzőként neki a Forma-1-ben könnyebb dolga volt, mint nekem. Ralfnak más akadályokat kellett legyőznie, például azokat az elvárásokat, amelyekhez mérték. Nem állhatott olyan lazán a dolgokhoz. Biztosan nehezebb volt az ő dolga, mint az enyém. Természetesen lehet amellett érvelni, hogy én Willi Weberrel együtt egyengettem az útját, támogattam. De végeredményben mindig neki kellett bizonyítania és állnia a kritikusok elé.”

 

Az utóbbi időben azonban Michael és Ralf kissé eltávolodtak egymástól. Amikor a hétszeres világbajnok bejelentette visszavonulását, öccse csak annyit mondott: „Egy gyors versenyzővel kevesebb.” Ez a cinizmus vajon nem bántotta Michaelt? „Bántott volna, ha nem tudnám, hogy a testvérem néha hamarabb beszél, mint gondolkodik. Elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hogy valójában hogy érti.”

 

A német médiában egyenesen arról cikkeztek, hogy viszonyuk elmérgesedett, mivel feleségeik nem jönnek ki jól egymással, ráadásul Ralf úgy érzi háttérbe szorul bátyja hírneve miatt. Michael tisztában van azzal, hogy milyen teherként nehezedhetnek öccsére az ő sikerei.

 

„Emiatt néhány dolog megbocsáthatóvá is válik. Ralf és én korábban nagyon sok időt töltöttünk együtt. Szép volt. Amióta mindenkinek saját családja van, csak ritkán látjuk egymást. Mindenki a családjára figyel. Ez normális is.”

 

A legszebb pillanat

 

A hosszú és sikerekben gazdag pályafutásának legszebb pillanatát firtató kérdésre egyértelmű választ ad: „Japán, 2000. Amikor átszeltem a célvonalat. Átszelem és végre világbajnok vagyok a Ferrarival. Ha 2000-ben sem sikerült volna, ki tudja mi lett volna belőlem! Talán akkor csak kétszeres világbajnok lennék - egy maradtam volna a sok közül. Ki tudhatja.”

 

S hogy hol lesz 2007. március 18-án, amikor kezdetét veszi az új szezon?

 

„Biztosan nem a versenypályán. Hol? Valószínűleg otthon. Most már oda tartozom.”

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Venta Cialis Viagra Levitra EllLinall

(Ellcero, 2019.09.16 16:57)

Propecia Epo Priligy 60 Mg Prix <a href=http://antabusefast.com>antabuse over the counter generic</a> Generic Secure Ordering Dutasteride Cash Delivery